2025-06-06 Egyesületi Klubnap a Senior Centerben

Szikrázó napsütésben pompázott a felújított Senior Center épülete 2025. június 06-án délután, amikor szokásos klubnapunkra gyülekeztek egyesületünk tagjai.

Titkárunk vezetésével rendezték a termet, a székeket, a megterítették a minden féle jóval kecsegtető „büfé” asztalt, szerelték a hangosítást, zenészeink kikészítették a harmonikákat, egyszóval megindult a szokásos jó hangulatú sürgés-forgás.

 

16 óra után néhány perccel Bakos József elnökünk megnyitotta a rendezvényt, köszöntötte a megjelenteket. Ginál János Simon titkárunk az aktuális beszámoló után – az Elnökkel együtt – köszöntötte a névnapos Sprőber Mónikát, de külön gratuláltak Móninak a countrys „lányok” kitűnő szerepléséért, hiszen az ő vezetése alatt lévő mindkét csoport Kiemelt Arany Minősítést kapott! A egyesület tagjainak nevében én is gratulálok mindkét csoportnak!

 

Ezután következett a névnaposok hivatalos elnöki és titkári köszöntése, melyet Kovács József harmonika játéka színesített, gyönyörűen játszotta a New-York – New-York című világhírű slágert.

 

A prózát – szokás szerint – követte a zenészek játéka, kíváncsiak vártuk, hogy ki, milyen zenei összeállítással készült!

Czikora Tibor népszerű sláger összeállítással kedveskedett, Ginál János Simon ezúttal Franciaországba repítette el a közönséget a zene szárnyán, a Dr. Rátkai Sándor – Kovács József duó, majd Lévai László énekesünkkel együtt trió retró slágereket játszott nagy sikerrel!

Szűcs László bűvészünk hanglemez átváltoztató trükkjeit már nem is próbáljuk megfejteni, úgysem sikerül! Viszont a „varázs-sót” hiányoltuk Laci!

A trükkök után zenei varázslat következett, Bakos József világhírű slágereket játszott nekünk, valóban elvarázsolva a közönséget!

Nagyon köszönjük zenészeinknek a remek muzsikát, a kitűnő hangulatot!

A bemutatók után megnyitott a büfé, köszöntöttük névnaposainkat, majd hamarosan összeült az alkalmi kis tánczenekar is, akik záróráig szórakoztatták a közönséget.

 

A rendezvényen készült fotók megtekinthetők Honlapunkon a Galéria/Fotók menüpontban!

 

Moravszky Éva Mária