Rólunk

Kedves Látogató!

Nagyon sok szeretettel köszöntöm oldalunkon! Ha Ön kedveli a harmonikát, ezt a különlegesen sokoldalú hangszert, netalán játszik is rajta és érdekli közösségünk élete, tevékenysége, akkor jó helyen jár.

Egyesületünket a hangszer iránti szeretet és az ebből fakadó felelősségérzet hozta létre, mely elsősorban a már meglévő, illetve a (még) fellelhető hangszeres tudást és annak a Dél-Alföldön, Szeged vonzáskörzetében élő képviselőit kívánja egybegyűjteni. Hangszerünk népszerűsége a délmagyarországi régióban nem igazán mondható bíztatónak (bár koncertjeink, fesztiváljaink rendkívül sikeresek), ez azonban - szerencsénkre - nem országos jelenség. Nagy tisztelettel és nagyrabecsüléssel tekintünk azokra a harmonikás elődökre, akik művészetükkel rangot adtak a műfajnak, és azokra is, akik napjainkban megmaradtak az igazi értékek mellett és azt magasságokba emelték. Köszönjük nekik, büszkék vagyunk rájuk!

Egyesületünk legfontosabb célkitűzése a hangszer megszerettetése a fiatal generációval és az intézményes harmonika oktatás újraindítása Szegeden.

Tudjuk, ez nem könnyű feladat azok után, hogy több mint tíz éve - az utolsó harmonika tanár, Duliskovich Sándor nyugdíjba vonulásával - megszűnt. Ennek érdekében minden bevethető stratégiára szükségünk van. Többek között az Ön segítségére is! Meggyőződésünk, hogy környezetünkben is sok, zenei tehetséggel megáldott gyermek van, akik szívesen tanulnának harmonikázni. Azt is tudjuk, hogy kellő odafigyelés hiányában az esetek többségében ez a tehetség kiaknázatlan marad. Tegyünk róla közösen, hogy ez ne így legyen!

Ha egyesületünk iránt felkeltettük érdeklődését, továbbra is szeretettel várjuk virtuális látogatásait honlapunkra.

Természetesen várjuk személyesen is, mint leendő harmonikás társunkat, illetve a harmonikazenét kedvelő tagjaink sorába, hogy kultúrált, igényes kikapcsolódással éljük át a harmonika csodálatos hangzásvilágának örömeit, minden együttlét alkalmával!

Harmonikabarát üdvözlettel ajánlom magunkat!

Bakos József
az egyesület elnöke