„Ég a napmelegtől a kopár szik sarja”…mondotta volt Arany János annak idején, de a mostani időjárásra is pazarul illik ez a leírás. Nem csak a szikes földeken, hanem a város betonrengetegében is égetett a nap, mintha kohóban lennénk…2025. július 04-én mégsem szegte kedvét egyesületünk tagjainak ez a tikkasztó forróság, szép számmal – a jelenléti ív szerint 51 taggal és 3 tagjelölttel – voltunk jelen klubnapunkon a Senior Centerben.
A szokásos elnöki megnyitó alkalmával Bakos József elnökünk bemutatta legújabb tagunkat, Göbölyös Istvánt, aki egyben harmonikazenekarunk tagja is lett. Elláttuk őt kottákkal, most már csak tanulnia és gyakorolnia kell.
Ginál János Simon titkárunk ismertette a közeljövő eseményeit, majd a két vezető köszöntötte az aktuális névnaposokat. A köszöntés alatt Kovács József játszotta az aláfestő szép zenét.
Kezdetét vette a zenészek bemutatkozó műsora, kíváncsian vártuk, hogy ki, milyen zeneszámokat ad elő? Ezen a zenés délutánon a mottó lehetett volna „az érzelmek áradása” is, hiszen mindenki szívhez szóló, lélek simogató dallamokat választott, a közönség a legtöbbjét dudorászta, énekelte az előadóval együtt. Köszönjük szépen minden muzsikusunknak!
Szórakoztatóink voltak: Czikora Tibor, Ginál János Simon, Göbölyös István, a Dr. Rátkai Sándor – Kovács József duó, majd kiegészülve Lévai László énekesünkkel, trió, a Dr. Zrínyi Erika – Bakos József duó, Bakos József szóló, Dr. Bálint Csilla szóló.
A műsor után megnyitott a büfé, szokás szerint köszöntöttük névnaposainkat, akik megvendégelték a népes sereget. Nem maradt egy morzsa sem!
A jó hangulatú beszélgetés, eszegetés, koccintgatás alatt harmonikásaink összeültek, csatlakozott Antal János énekesünk is, és megkezdődött az igazi „örömzene”! Szállt a zeneszó, énekelgettünk is, néhányan táncra pendültek. Túl hamar érkezett el a záróra, de nem volt mit tenni, véget kellett vetni a mulatságnak!
A rendezvényen készült fotók megtekinthetők Honlapunkon a Galéria/Fotók menüpontban!
Moravszky Éva Mária